Bábtársulatunkról
Utazó bábszínházunk bölcsődés, óvodás és kisiskolás közönségnek ad elő bábjátékokat.
Előadásaink között megtalálható: babaszínház, népmesék, oktató jellegű bábelőadások és interaktív zenés előadások.

Találkozz velünk!
Óvodákba, Általános iskolákba, Művelődési házakba, Fesztiválokra járunk.
A nagyobbacskáknak szóló bábelőadások mellett
a legkisebbeknek fejlesztő foglalkozásokat tartunk a Velencei tó környékén.
Keresd a Bábos Mesekuckó foglalkozásokat Pázmándon, Gárdonyban, Velencén!
A bölcsis korosztályt délelőttönként, az ovisokat délutáni időpontban várjuk szeretettel.



Biró Brigitta
Bábos előadóművész, díszlettervező, író.
Immár 12 éve foglalkozom bábos előadóművészettel.
Ipari formatervező mérnökként díszleteket és bábokat terveztem, majd a Babos Bábos Társulat tagjaként 10 évig jártuk az országot bábelőadásainkkal. Immár az Éliás Tóbiás Társulattal szeretnénk a gyermekeket megismertetni
a bábművészet szépségeivel, olyan értékeket adni nekik, amit tovább tudnak vinni.
Bábos Mesekuckó foglalkozásokat tartok a Velencei tó környékén. Meggyőződésem, hogy a gyermekek fejlesztése és e hozzájuk közel álló bábos kifejezési móddal való megismertetése meghatározó a fejlődésük szempontjából. Valósággal szárnyakat ad a fejlődésüknek és az önkifejezési képességeiknek.
Reiber Orsolya
Bábos előadóművész, Maminbaba oktató és Rendezvényszervező
Az elmúlt egy év során ismerkedtem meg a bábos előadóművészet világával, fantasztikus mentorom, Bíró Brigitta segítségével. Számomra a bábozás különleges varázsa abban rejlik, hogy miközben élményt nyújtok a közönségnek, én magam is azonnali visszajelzést kapok. A gyermekek önfeledt öröme, a tekintetükben tükröződő csoda és az a különleges hangulat, amely minden előadást körülölel, szavakkal szinte leírhatatlan.
Maminbaba – hordozós latin fitness oktatóként baba-mama közösséget építek, ahol a kisbabás anyukák feltöltődhetnek, mozoghatnak és táncolhatnak, miközben babájuk a hátukon ringatózva pihen vagy alszik.
Szívügyem a kisgyermekes családok számára szervezett helyi programok megvalósítása. Hiszem, hogy a Velencei-tó térsége nemcsak gyönyörű, hanem tele van lehetőségekkel is. Célom, hogy értéket közvetítsek a környéken élő családok számára: igényes, tartalmas rendezvényeket hozzak létre, amelyek nemcsak élményt nyújtanak, hanem segítenek egy összetartó, támogató közösség kialakításában is.
Dózsa Virág
Kreatív szakember. Vizuális kultúra tanár, látvány és textiltervező.
Évek óta kreatív workshopok, tematikus gyerekprogramok, kincskereső kalandok
alkotója és kivitelezője. Osztály kirándulásokon animátor, így jól ismeri a
gyerekek igényeit. Barátságos és közvetlen hozzáállásával hamar jó kapcsolatot
teremt kicsikkel és nagyokkal.


Csikós Andrea
Óvodapedagógus, mesebolt vezető. 11 éve töltöm mindennapjaimat a gyerekek között, 2010-től óvó néniként és táborok szervezőjeként, 2017-től pedig baba-mama foglalkozások vezetőjeként és ovisoknak, kisiskolásoknak szóló foglalkozásaim során. 2021-ben csatlakoztam az Éliás-Tóbiás bábjátékhoz, mely nagy öröm a számomra, hiszen mind a gyerekek, mind a mesék szeretete fontos szerepet tölt be az életemben. Meggyőződésem, hogy gyermekeink nevelésében nagyon fontos kérdés, hogy mit adunk a kezükbe, mit mutatunk nekik, mivel segítjük a kiteljesedésüket, hogyan támogatjuk őket a világ megismerésében.


Szórád Annamária
Szociálpedagógus, coach, családkísérő.
Gyerekkoromban az édesanyám, a nagymamáim nagyon sokat meséltek nekem, amiket aztán én az óvodában tovább meséltem a csoporttársaimnak. Ma már a kisfiamnak mesélek, aki hozzám hasonlóan igazi könyvmoly.
Amióta az eszemet tudom, foglalkoztat Természet és az Ember harmóniájának mibenléte, a Lélek működése. Életem során számtalanszor megtapasztaltam, hogy az Anyatermészet és a népmesék bölcsessége, az évkörbe simulva élés vezet és utat mutat. Célom, hogy bátorítsak minden szülőt és gyermeket, hogy akkor is bizalommal merítsen a mesék kincsestárából, amikor jótanácsra van szükség, szív és a lélek vágyik gyógyírra.
2018-ban végeztem el Juhász László pszichológus Mesehős - komplex mesediagnosztikai és terápiás módszer alapképzését, 2021 nyarától Szentkúti Márta mesemondó-terapeuta képzésén merülők el újra tanítványként a mesék világában.
Magyarné Kéri Ágota
Patástárs Élmény megálmodója, gyógypedagógiai és pedagógiai asszisztens
Gyermekkorom óta kísér a kézművesség és a kézzel készített dolgok szeretete. Különös kapcsolat fűz az állatokhoz, a velük való kapcsolatteremtéshez, közös munkához, gyógyításhoz. Célom, hogy olyan segítő legyek aki, ÉLMÉNYT ad át, a kezünk között megformált tárgyak készítése közben, illetve az állatokkal való kapcsolódás során. Mindehhez segítségül hívom a lovakat is és más módszereket, melyekkel feloldjuk a problémákat, majd fel is dolgozzuk azt. Fontosnak tartom, hogy ne csak a gyermekkel foglalkozzunk, hanem vonjuk be a környezetet is hiszen nagy hatással van rá.
